The Limitless Concierge

Oszd meg, ha tetszett

A The Limitless Concierge arculat tervezéséhez fő inspirációs források olyan nyomtatott anyagok voltak, amelyek valamilyen élményhez köthetők. Például mozijegy, útlevél, illetve polaroid fénykép. Motívumoknak és arculati elemeknek pedig az ezekhez kapcsolódó sajátosságokat használtuk. A határtalan szóra építve a kör lett az arculat fő motívuma. A legtöbb kultúrában a kör jelképezi a mindenséget, ezzel együtt a határtalanságot.

A logó fő eleme maga a név, így ez került a középpontba, illetve ez van kiemelve. Két motívum szerepel a logóban, az egyik a kör, ami a szöveg fölött kapott helyet és a célt jelöli. A másik pedig egy nyíl, ami alul helyezkedik el, és a cél fele mutat. Így aszszociálhatunk arra, hogy az ügyfél a szolgáltatón keresztül jut el a céljához.
A logó kapott egy reszponzív formát is, amely remekül funkcionálhat pecsétként. Itt is megjelenik a kör, illetve a nyíl, viszont egy kis játékosságot belecsempészve, új értelmet adtunk neki. Ebben a formában egy pálcikaember jelenik meg a logó középpontjában, körülötte a név, illetve egy kör. Ezzel az elrendezéssel utalhatunk arra, hogy az ügyfél van a középpontban, és így körül veszik a határtalan lehetőségek.

Kialakítottunk egy olyan koncepciót, amelyben érdeklődési körökre bontottuk az „élményeket”. Minden ilyen kategória saját ikont kapott, melyeket szintén a logó inspirált, így a kör, illetve a nyíl motívumokból épülnek fel.


A digitális világban a „megosztás” gomb megnyomásával ajánlunk tovább termékeket, szolgáltatásokat. Ezt az elvet vezettük vissza a gyökereihez, amikor a megosztás ténylegesen azt jelentette, hogy egy konkrét dolgot osztasz meg egy személlyel. Ebből kiindulva a névjegykártya a mozijegy tematikát kapta, így perforált és letéphető egy része. Az eredeti tulajdonosnál megmarad a névjegykártya fő része, akinek továbbadja a letéphető részt, ő pedig kap egy nevet, illetve egy elérhetőséget.

A könyv megjelenése egy útlevélre emlékeztet, mind formában, mind méretben. A könyvben kapnak helyet a kategóriák leírásai és a hozzájuk tartozó ikonok. A fő grafikai elemek a térképek, illetve a logóból áthozott kör, illetve nyíl.

Ha tetszett kérj tőlünk ajánlatot»

Branding III.

Az arculattervezést, weboldal fejlesztést tartalmazza a csomag.
Annak ajánljuk, akinek teljes arculatra és weboldalra van szüksége.

Csomag tartalma
Velünk dolgozol

Branding II.

Az arculattervezést, weboldal fejlesztést, social media managementet tartalmazza a csomag.
Annak ajánljuk, akinek teljes arculatra és weboldalra van szüksége és ránk bízná cége tartalomgyártását és social media management-jét.

Csomag tartalma
Velünk dolgozol

Branding I.

0-tól 100-ig minden benne van, amire szüksége van egy vállalkozásnak az indulástól, a stabil működésig.
Annak ajánljuk, aki nem szeretne évek alatt a saját kárán kitanulni több szakmát is, vagy szeretné egy kézben tudni vállalkozásának kommunikációját.

Csomag tartalma
Velünk dolgozol