A Mom ArtDeco igénybe vette a szolgáltatásunk teljes palettáját, amit az arculat megtervezésénél kezdtünk el és ami még mindig tart, a social mediának és a hirdetéskezelésnek köszönhetően. Úgy gondoljuk, hogy mind a fotók, mind pedig a videó remekül tükrözi a hely szépségét és varázsát. Bárki aki legalább egy éjszakát eltölt ezen a helyen az szerencsés lehet.
Inspiráció:
Kényelem, természet és Art Deco… Erre a három szóra helyeztem a hangsúlyt az arculat elkészítésekor. A vizualitás keretét az ArtDeco stílus biztosítja, amivel összhangba hoztam a kényelem és a természet motívumait.
Logó:
A logó alapját egy ablak és az elé táruló természet adja. Továbbá stilizált formában megjelenik egy elhúzott függöny, ami utalás a lakásra, illetve arra az érzésre, mikor reggel elhúzzuk a függönyt és kinézünk az ablakon. A logóban helyet kapott növénynek nyolc levele van, melyek egy száron futnak utalva a nyolc lakásra, illetve azok egységére.
Grafikai elemek:
Terveztem egy végtelen mintázatot, aminek az alapját a juharfa magja adja, ezzel is erősítve a házat körbe vevő természetet. Ez a motívum többször is helyet kapott, így az arculat szerves részét képzi. Készítettem belőle egy pecsét formát, melyet a “ A place to relax and chill in the middle of the city” mondattal használtam. Ebben a mondatban benne van, a ház üzenete, így ezzel az arculat részévé tettem.
Az arculattervezést, weboldal fejlesztést tartalmazza a csomag.
Annak ajánljuk, akinek teljes arculatra és weboldalra van szüksége.
Az arculattervezést, weboldal fejlesztést, social media managementet tartalmazza a csomag.
Annak ajánljuk, akinek teljes arculatra és weboldalra van szüksége és ránk bízná cége tartalomgyártását és social media management-jét.
0-tól 100-ig minden benne van, amire szüksége van egy vállalkozásnak az indulástól, a stabil működésig.
Annak ajánljuk, aki nem szeretne évek alatt a saját kárán kitanulni több szakmát is, vagy szeretné egy kézben tudni vállalkozásának kommunikációját.